FEHÉR
Szókapcsolatok

Szóösszetételek, szókapcsolatok,
állandó és gyakori jelzős szószerkezetek




  203 címszó
abszint
  fehér abszint
  Magas alkoholtartalmú égetett szesz: fehér ürömfű, ánizs, római édeskömény és egyéb fűszereket használnak a készítéséhez.
A színezetlen italt nevezik fehérnek.

acél
  fehéracél, fehér acél
  Kézzel edzett fehéracél, másfél milliméter széles pengével és réz nyéllel.
– termékleírás
  Erős vagy, mint a Fények városában ötvözött fehéracél.
– műkedvelő író novellája

agyag
  fehér agyag
  Kaolin, porcelánföld, a porcelán alapanyaga.

alabástrom
  fehér alabástrom
  Az alabástrom teljesen átkristályosodott gipszkő. Hasonlít a márványhoz, de ennél kissé „lágyabb”, melegebb színű és kevésbé értékes. A vékonyabb anyagon átszűrődik a fény. Kisebb szobrokat, lámpatesteket, dísztárgyakat készítenek belőle.
*
Amíg a fehér bőr volt az ideál, a női arcra és testre mondták az irodalmi nyelvben: nemcsak a tiszta fehérséget, hanem a hidegséget is kifejezte.
  Egy fehér alabástrom arc és két fekete, mozdulatlan szem!
– Jókai Mór
  S amellett az egész, úgy, ahogy van, áttetsző, fehér alabástrom, belül az erek csendes lüktetésével, a rózsaszínű vér áramlik, és piheg keringve, ...
– Karinthy Frigyes
  | Színnévként: alabástromfehér |

állomány
  fehérállomány
  Az emberi agy része, idegrostokból és a közöttük lévő neuroglia sejtekből áll.

angyal
  fehér angyal
  Vannak jó és rossz angyalok, a jók elsődleges színjelzője a fehér. A képi ábrázolásokon emberi testtel és nagy fehér szárnyakkal rendelkező lény.
(A képen El Greco festménye)

A Bibliában az angyalok Isten küldöttei, az emberek számára láthatatlan szellemi lények. A jó angyalok Isten teremtményei, az ő akaratát adják hírül az embereknek és segítenek rajtuk. A keresztény teológia szerint az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműeknek tartja őket.
– Wikipedia
  A népi hitvilág szerint az angyal karácsonykor látogatja meg a családokat.
A populáris kultúrában az angyal fehér szárnyú kisgyerek vagy szép fiatal nő.
  Egy angyal az égben, egy fehér angyal az Úr trónusánál.
– Kosztolányi Dezső
  A kedvesem görög királyleány.
Fehér angyal. Fehér álom a leple.
– Szabó Lőrinc
  | Színnévként: angyalfehér |

arany
  fehérarany, fehér arany
  1. Fehérarany: aranyötvözet, az ötvözőfém szürkésfehér, pl. ezüst, nikkel, palládium.
  2. A platinát 'fehér aranynak' is nevezik, habár teljesen más anyag. (vegyjele: Pt)
  3. Fehér arany:
Értékes anyag, kereskedésével nagy hasznot lehetett elérni, pl. só, gyapot.
– zsurnalizmus
  – Só
  A középkorban több település is meggazdagodott, ha olyan termékkel rendelkeztek, melynek igen nagy kereslete volt. A só elsőrangú életszükségleti cikként szerepelt, hiszen a középkorban nemcsak az ételek készítéséhez használták, hanem kiváló tartósítószert is jelentett. Ezenkívül a rendszeres áruforgalom megindulása előtt pénzhelyettesítő funkciót is betöltött. Egyes vidékek jó haszonra tettek szert a só piacra hozásából.
– Szikszai Mihály
  – Gyapot. A korábbi évezredekben a legfontosabb textil-alapanyag volt, és ma is a legfontosabb rostnövény.
  I. e. 600 körül a gyapot a Selyemúton és más kereskedelmi útvonalakon eljutott (...) egészen Rómáig.
Az ültetés és a gyapotfonál előállítása nagyon munkaigényes folyamat. Ezeket a feladatokat rabszolgákkal végeztették [Amerikában], és a gyapot iránti kereslet növekedésével megélénkült a rabszolga-kereskedelem.
... az egyik legfontosabb rostnövény a világ textilipara számára. Emiatt aztán a „fehér arany” gyakran spekulációk tárgya az árutőzsdéken.
– monda.eu

áru
  fehéráru
  Kereskedelmi szakzsargon: megkülönböztetés a más színű, illetve a kevésbé finom termékcsoportoktól. A legkülönfélébb termékeket előállító és azokkal kereskedő szakmák zsargonjában szereplő kifejezés.
  – Elektronika: háztartási eszközök: tűzhely, mosógép, hűtő- és fagyasztókészülék, mikrohullámú sütő, turmixgép, vasaló stb.
(megkülönböztetés: →barnaáru)
– Húsipar: sertés szalonna, háj, zsír
(megkülönböztetés: →vörösáru)
– Kerámia: fehérre égő vagy fehér mázzal bevont termék. A kiégetett porcelánokat mázzal vonják be, majd újra kiégetik. (megkülönböztetés: →vörös- ill. feketekerámia)
– Kőolaj: ásványolajok atmoszférikus desztillációjával (lepárlással) nyert benzin, petróleum, gázolaj.
(megkülönböztetés: →feketeáru)
– Pékáru: zsemle, kifli, bagett, stangli stb.
– Tészta: tojás nélkül készült tészta
– Textil: ágynemű, fehérnemű stb.

asztal
  fehér asztal mellett
  Beszélgetés (tárgyalás) kötetlen körülmények között, poharazgatás, ebéd vagy vacsora közben.
  A legfontosabb dolgok mindig fehér asztal mellett dőlnek el.
– szólás

atya » pálosok

avar
  fehér avarok
  Általában: a népcsoport egyik ága, a nép elitje.
Aba Sámuel király (11.sz.) a székelységet nevezi fehér avaroknak.
Részletesebben lásd: fehér magyarok.

azbeszt
  fehér azbeszt
  Krizotilazbeszt. Szálas szerkezetű rétegszilikát. Éghetetlen anyag, de veszélyes (rákkeltő), ezért használatát betiltották.
– szaknyelvi


bab, babos
  fehérbabos
  1. Színes alapon fehér pettyes, többnyire textil, de lehet termék csomagolása, kerámia, bármi, amit mintával díszíthetnek.
  Róza asszony is feltűrt ruhaujjával, fehérbabos piros selyemkendővel hátrakötött hullámos fekete hajával, ...
– Mikszáth Kálmán
  2. Fehérbabból készült étel: pl. fehérbabos korhelyleves füstölt csülökkel.

bábu
  fehér bábu
  Sakk és más játékok figurája.
  ... fehér bábuval játszó versenyzőnél [a játékidő] 15 perc, fekete bábuval játszó versenyzőnél 13 perc ...

bádog
  fehér bádog
  1,5 mm-nél vékonyabb lágy fémlemez, amely lehet felületkezelés nélküli (→fekete bádog), vagy felületkezelt (fehér bádog). A fehér bádogok felületét ón- vagy cinkbevonattal látják el, hogy biztosítsák a korrózióállóságát.
– szaknyelvi

bárány
  fehér bárány
  Az ártatlanság, jámborság, jóság több mint 2000 éves jelképe. A bibliai időkben a legfőbb áldozati állat a zsidóságnál. Az ókori görögöknél az újjászületés szimbóluma is.
A 7.század végéig Jézust jelentette a képi ábrázolásokban ('Isten báránya', 'Agnus Dei', a 'bárány imádása' motívum).
A 'jó pásztor', (melynek ószövetségi előképe Mózes és Dávid), maga Krisztus, nyakában vagy karjában a fehér bárány pedig az ember.
  A heraldikában a református egyház és számos város (pl. Debrecen) címerén láthatjuk.
  Fehér bárány: az ártatlanság szimbóluma.
  Szó sincs tehát arról, hogy én fehér bárány lettem volna, a szónak most nem erkölcsi értelmében.
– Hoványi Márton blogja
  Álmoskönyv:
Fehér bárány: boldogság házasságodban.
– Krúdy Gyula
  *
Fehér Bárány: régi fogadók, kocsmák, vendéglők gyakori neve volt, ma is előfordul.
  | Színnévként: bárányfehér |

barát
  fehér barátok
  Fehér habitust viselő szerzetesek: pálosok (a képen), premontreiek, kamalduliak, kartauziak, domonkos rendiek, ez utóbbiak öltözékéhez fekete köpeny tartozik.

Bécs
  bécsi fehér, bécsifehér
  Fehér vagy szürkés-, sárgásfehér mészpor (kalcium-karbonát). Az építésben használják, falfesték és gitt készítésére.
  | Színnévként: bécsi fehér |

belga
  fehér-kék belga
  Szarvasmarha fajta. A fehér-kék belga színe fehér vagy csipkézett kék, esetleg feketetarka, általában sok fehérrel. Vizsgálatok szerint, a színváltozatok között nincs értékbeli különbség.
– www.agr.unideb.hu

bencés
  fehér bencések
  A kamalduli szerzetesek egyik neve: fehér habitust viselő szerzetesek, fehér barátok. Némasági fogadalmat tett remeték, ezért néma barátoknak is nevezik őket. Magyarországi kolostoruk Majkpusztán van.

beton
  fehérbeton
  →Fehércement felhasználásával készült beton, pl. a látszóbeton (vagyis nem burkolt, nem festett). Az anyagában való színezéshez is alkalmasabb a fehérbeton, mint a szürke.

bimbó
  fehérbimbós állapot
  A rügyfejlődés egyik fázisa.

bolsevizmus
  fehér bolsevizmus
  Jobboldali, szélsőjobboldali ideológia, szemben a vörös bolsevizmussal, vagyis a kommunizmussal.
  Polgár, védd magad a vörös és fehér bolsevizmus ellen,
– a Rassay-féle Szabadelvű párt választási kampány képeslapján, a
1920-as években
  A Pesti Élet mai száma – dühöngve a fehér bolsevizmus ellen – már kipécézte Sz.D.-t. De ez még egész szelíd támadás.
– Szabó Lőrinc, 1919 szept.
  Arról van szó, hogy Közép-Európában demokrácia vagy fehér bolsevizmus legyen-e.
– Csurka István, 2011

bor
  fehérbor
  Borfajta, fehér szőlőből készül. Pl: Ezerjó, Olaszrizling, Arany sárfehér, Pozsonyi fehér, Mézes fehér stb.
Színe tulajdonképpen sárga, a halványsárgától a mézszínig terjed.
*
Fehértinta (szleng)

bors
  fehér bors
  Az érett csonthéjától megfosztott termés. A teljesen érett bors áztatása, szárítása után nyerik a →fekete borsból.

borul, boruló
  fehérbe borul, fehérbe boruló
  A fehér szín uralkodik a tájon: lehet hóesés, virágzó gyümölcsfák, tejfelszerű köd vagy más.
– gyakori szókapcsolat
  Fehérbe borult a Normafa, megint havazik.
  Zöld-fehérbe borul a táj,
számunkra most nincs akadály
– Ferencváros szurkolók buzdítják a csapatot

boszorkány
  fehér boszorkány
  A fehér boszorkány nem rosszindulatú, és –a fekete boszorkánnyal ellentétben– szép és fiatal nő. Jó szellemekkel dolgozik, „látó” (szellem- és halottlátó), és azonosítani tudja az ártó, →fekete boszorkányokat.
  Jadis, a Fehér Boszorkány éppen egy gonosz szereplő Lewis „Narnia Krónikái” című könyvsorozatának két részében (Jadis, the White Witch)

bot
  fehér bot
  A világtalan emberek jelző- és segédeszköze.
  *
Fehér Bot Alapítvány
  Látássérült emberek (vakok és gyengénlátók), ill. más fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának, esélyegyenlőségének elősegítése, valamint lakóhelyi rehabilitációjának és művelődésének támogatása.
  Fehérhusáng.
– szleng

bunda
  fehér bunda
  A havas táj metaforája.
  Szikrázik a negyven centis hó a napsütésben, a fenyők ágain vastag fehér bunda.
– heol.hu


cár
  fehér cár
  Az elnevezés az oroszországi mongol időkből (13-15.század) származik, jelentése független, hűbért nem fizető uralkodó.
– ritka, régi

cement
  fehércement
  A közönséges (→szürke) cementnél finomabb őrlésű és részben más összetételű, pl. nagyobb a kalciumtartalma. A fehér- vagy színezett →betonhoz fehércement szükséges.

cigány
  fehér cigányok
  Szerb cigányok (beli cigani). A többi cigány csoportoktól megkülönböztetik magukat, erősen kötődnek a szerb kultúrához.
– Wikipedia

címke
  fehér címkés
  Termékek jelölése, megkülönböztetése, pl. palackozott italok (whisky, vodka), ruhanemű, burgonya stb.

cukor
  fehér cukor
  1. Fehérített, finomított répacukor.
  2. Heroin
– szleng
  | Színnévként: cukorfehér |

csekk
  fehér csekk
  Postai számlabefizetési megbízás.

cseléd
  fehércseléd
  Női szolgáló. A legolcsóbb, legegyszerűbb női viselet festetlen nyersfehér vászonból készült. Vö. vászoncseléd.
– régi, népnyelvi
  A fehércseléd közt a beteg se lomha:
Holmi kis vásárnál népesebb a konyha
– Arany János

cserép
  fehércserép
  Fajansz, majolika: a porcelánnál súlyosabb és kissé darabosabb anyag. Alapanyaga nagy mésztartalmú agyag. A finom fajansz fehérre v. sárgára égethető tűzálló, jól formálható agyagból készül és fehér ónmázzal vonják be. A fajanszt máz alatt festik.

csillag
  fehér csillag
  1. Égitest
Fehér törpe, fehér törpecsillag, a csillagfejlődés végső stádiuma.
  2. Fehér csillagosok
Szerzetesrend →pálosok.
  3. Folt a ló vagy szarvasmarha homlokán.
Régies nevén: hóka, holdas.

csokoládé
  fehér csokoládé
  Összetétele cukor, kakaóvaj, tej.

csont
  fehér csont
  Velőscsont, pl. leves készíthető belőle.
  | Színnévként: csontfehér, csontszín, elefántcsontfehér |

csönd
  fehér csönd
  Költői kép, a 'fehér lepellel' együtt a halál metaforája.
– irodalmi
  Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán
– Ady Endre
  Minden dolog egy-egy szín. Minden érzés valamilyen szín. A csönd fehér. (...)
A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami ugyanaz.
– Alessandro D'Avenia


damaszt
  fehér damaszt
  Finom textilanyag, mely egyszínű, de anyagában mintás.
Az alapszövet pl. pamut, de a mintát selyemmel szövik bele. Attól függően, milyen szögben esik rá a fény, a minta hol fényesebb, hol sötétebb színű mint az alapszövet. Ma elsősorban lakástextil (abrosz, ágynemű, függöny), ruhaanyagként ritkább.
Bármilyen színű lehet, de a fehér a legkedveltebb.
A damaszt szó Damaszkusz nevéből származik.
  A kültelek most egy nagy asztal
terítve hófehér damaszttal
– Kosztolányi Dezső

Dover » szikla


egér
  fehér egér
  1. Kísérleti egér a laboratóriumban.
  2. Fehér egerecske: alkoholista.
– szleng

egyensúly
  fehéregyensúly
  Fototechnikai fogalom. A színárnyalatok beállítása a környezeti fényviszonyoknak megfelelően. A funkciót akkor használják, ha –mesterséges fényviszonyok között fotózva– a kép színei természetellenesnek hatnak. Ki lehet küszöbölni azt a kellemetlen hatást, hogy pl. a neon fénycső alatt minden zöldes, a műfény alatt minden sárgásvörös árnyalatot ölt, stb.
– szaknyelvi

éjszaka
  fehér éjszakák
  A nyári napforduló idején a napnyugták igen késői, a napkelték pedig igen korai órákra esnek a magasabb szélességi fokokon, pl. Skandináviában, Oroszországban. Ebben az időszakban éjszaka sincs teljesen sötét, hanem szürkületi világosság.
  *
Dosztojevszkij regénye: Fehér éjszakák

elefánt
  fehér elefánt
  1. Ne gondolj a fehér elefántra!
Változat: Ne gondolj a rózsaszín elefántra!
Ha nem akarunk rágondolni, akkor egész biztosan megjelenik előttünk a fehér (vagy rózsaszín) elefánt képe.
– szólás
  2. Közgazdasági fogalom
  Fehér elefántnak nevezik a közgazdaságtanban azokat a nagy állami beruházásokat, amelyek össztársadalmi nettó haszna negatív, azaz többe kerülnek az országnak, mint amennyi hasznot hajtanak.
– Wikipedia

ember
  fehér ember, fehérember
  1. Az europid nagyrassz vagy kaukázusi (a népnyelvben fehér) rassz tagja. Általában a világos bőrszínű ember.
  2. A szlengben: „magasabb rendű” (európai) ember.
  Mit bámulsz? Nem láttál még fehér embert?
– szólás, szleng
  Nem fehérembernek való ez a kánikula!

érc
  fehérérc
  Arzenopirit, összetétele kén, arzén, vas.
– régi

Európa
  fehér Európa
  A „fehér ember” által lakott Európa.
  Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát? – Avagy a „fehér Európa” kivégzése, az iszlám előretörése.
– blog

ezüst
  fehérezüst, fehér ezüst
  Anyagszínek, ill. a holdfény leírására használt jelző.
  Milyen messzire ellát az ember ebből a sötét gödörből! Túl a
Hold fehérezüst karéján, túl a moccanatlan csillagokon!
– Müller Péter
  Senkinek sem tűnt fel a halálos csendben mozgó árnyalak. Fehérezüst álarca éles kontrasztban állt szoros, éjfekete öltözékével.
– műkedvelő író novellája
  Akkor inkább a hold fehérezüst fénye, mely vezet, sőt csalogat a sötét mezőkön át.
  | Színnévként: ezüstfehér |


faj
  fehér faj
  Az europid nagyrassz, a népnyelvben „fehér faj”.
  A fehér faj felsőbbrendűségét „tudományos” igénnyel megalapozó munkák a múlt [19.] század második felében születtek, felhasználva a szociáldarwinizmus történelemszemléletét. „Jelesebb” képviselői az angol H. St. Chamberlain, a francia gróf Gobinaeu ...
– mozaik education
  *
Fehér fajvédő
  A fehérek felsőbbrendűségét hirdető aktivista.

fal
  fehér falú
  1. Fehér falú gumiabroncs: autó, motor, bicikli kerekének díszítőeleme.
  2. Fehér falú ház, lásd: fehérre meszelt fal, →mész.
  3. Falfehér: beteg, sápadt, rémült.
  „falfehérke”
– bizalmas, tréfás
  | Színnévként: falfehér |

fátyol
  fehér fátyol
  A menyasszonyi viselet jellegzetes darabja. Az ártatlanság jelképe, de –a régi hiedelmek szerint– védelmet jelentett a rontás ellen is.
Lásd még: mirtusz.
A hagyományos magyar népviseletben nem viselt fátylat a menyasszony, sőt a fehér ruha sem volt általános, különféle élénk színekben esküdtek.
Az ókori római esküvői szertartáson is fátyol (flammeum) fedte a menyasszony arcát, de akkor még nem fehér, hanem sárga, narancs vagy piros volt.
  *
A vizuális hasonlóság alapján a vízesést is nevezik fátyolnak.
(Vö: Fátyol-vízesés, Szilvásvárad)
  Az Iguazú-vízesés: fehér fátyol az esőerdőben.
– Dr. Drávucz Péter fotói és cikke
  *
Jellegzetes meteorológiai jelenségek (köd, hóesés) neve is.
  [a köd] Rejtélyes és titokzatos, olyan, mint valami fehér fátyol, mely egyben szép, ugyanakkor kicsit félelmet ébresztő.
– ujszo.com
  Ma egész nap nagy pelyhekben hullt a hó, ... Fehér fátyol lepi a parkot, a tóparti elszáradt füvet, a kopár fákat.
– A Retyezát megmászása
– Pénzes Timi blogja
  | Színnévként: fátyolfehér |

fekete
  fehér-fekete
  1. Állatfajták jellemző színei: fekete-fehér csíkos állat (pl. zebra); fekete-fehér madár (pl. szarka).
  2. Fotó, film, tv, fénymásolat. A médiaeszközök technikai fejlődésének kezdetén nem tudtak színes reprodukciót készíteni, csak szürkeárnyalatosat. Később, miután kifejlesztették a színes technikát, művészek használják, vizuális kísérleteket végeznek vele.
  Színes világunkban idejétmúltnak tűnhet a fekete-fehér fotózás.
  3. Zongora és néhány más hangszer billentyűzete.
  Zongoraművész-generációk – A fekete-fehér színei
– cikk címe
  4. Sakkfigurák színe. Érdekes, de nem mindig és mindenütt fekete-fehér a sakktábla, ill. rajta a figurák. Az Indiából származó játék a keleti országokban ma is előfordul vörös-fekete ill. vörös-fehér színpárokban.
  5. Szavazógolyók. Fehér és fekete golyók, melyekkel egyszerű kérdéseket (igen-nem szavazást) lehet eldönteni. Fehér és fekete babbal is szavaztak, a törvényszék előtt a fehér a felmentés, a fekete az elítélés jelképe volt.
  6. Fekete-fehér, igen-nem. Társasjáték: a játékosok kérdéseket tesznek fel egymásnak, de a válaszban nem szerepelhet a fehér-fekete-igen-nem.
  7. Fehéren-feketén
  Egyértelműen. (A 'feketén-fehéren' gyakoribb)
  Mondd meg fehéren feketén ! Mit gondolsz erről az egészről?

fél-
  félfehér
  Félfehér kenyérliszt, ill. kenyér. Világosabb kenyérlisztből sütött, a félbarnánál valamivel fehérebb kenyér.

fém
  fehérfém
  Ón, ólom, antimon ötvény, leginkább csapágyfémnek használják.
– szaknyelvi

fény
  fehér fény
  A „fehér” fény valójában nem fehér, hanem színtelen.
Az ún. „fehér” fény összetett fény, (pl. a Nap fénye), vagyis több, különböző hullámhosszúságú sugárzás keveréke, a 380-700 nanométer tartományban. A színek csak akkor látszódnak, ha prizmával felbontják az összetett fényt.

festék
  fehér festék
  Festék: tágabb, köznapi értelemben mindenféle anyag, ami egy tárgy színét megváltoztatja: fedőfesték, máz, zománc, lakk, pasztell, textil-, bőr-,  szem-, hajfesték stb. Szűkebb értelemben: a felületre felvitt, az alapot (szinte) teljesen elfedő, vékony, pigmentált réteg. (A kötőanyagtól függően lehet: enyv-, olaj-, akril-, tempera-, viasz-, méz-, gyanta- stb. festék.) A festék kémiailag (általában) nem, csak fizikailag kötődik a felülethez: ragad, tapad, és idővel lekopik. Ha a festék nem teljesen fedi az alapot, akkor lazúros festésnek nevezik.
  Fontosabb fehér művészfestékek: cinkfehér, ólomfehér, titánfehér.
  A fehér festék most hívogatóan, de nem kihívóan várt a piros, kék, sárga csomók között készen hogy bármelyikkel, vagy mind​egyikkel egyesüljön.
– Nyári László

folt
  fehér folt
  Fehér folt a térképen: feltáratlan, ismeretlen terület: földrajzi vagy tudományos (esetleg egyéb) értelemben.
  Terra incognita (ismeretlen terület): régi térképeken ezt írták a felkutatatlan területek fehér foltjára.

folyás
  fehérfolyás
  Nőgyógyászati betegség.

foszfor
  fehérfoszfor
  A kémiai elem (P) allotróp módosulata. Viasz keménységű, késsel vágható, erősen mérgező anyag, szobahőmérsékleten is hevesen oxidálódik, öngyúlékony.
Más néven: →sárgafoszfor.

föld
  fehérföld, fehér föld
  1. Gipsz.
Víztartalmú szulfátásvány. Az égetett gipszet sokféleképp használják: iparban, építészetben, burkolatok, lenyomatok, minták készítésére, törött végtagok rögzítésére stb.
  2. Mészföld
Meszet tartalmazó föld, pl. a kréta.
  3. Fehér földfesték
Engób, finom szemcseméretű agyagfajta, melynek magas kaolintartalma adja fehér színét. A fazekasipar használja. Az agyagtárgyakra az első égetés előtt, még bőrkemény állapotukban viszik fel az agyagfestéket.

főnök
  (nagy) fehér főnök
  1. Európai származású fehér ember az amerikai indiánok állítólagos szóhasználatában.
  1854-ben az akkori washingtoni elnök, a „Nagy Fehér Főnök” [Franklin Pierce] ajánlatot tett egy hatalmas, indiánok lakta terület megvásárlására, amiért cserébe rezervátumot ígért.
– blog
  2. Nagy tekintélyű ember, pl.: főnök a munkahelyen, igazgató az iskolában, apa.
– szleng, ironikus

füst
  fehér füst, fehér kipufogófüst
  1. Felszállt a fehér füst
– szólás
A pápaválasztás eredményességét jelzi a vatikáni palota előtt várakozóknak. (képen)
A pápaválasztás egy-egy fordulója után a szavazócédulákat elégetik, ennek füstje jelzi, hogy sikerült-e döntést hozni. Mind a fekete, mind a fehér füsthöz valamilyen adalékot is szórnak a tűzbe, ami „megfesti” a füstöt.
  *
Megszületett a régen várt döntés.
  Felszállt a fehér füst, a szervezők összeállították az első középdöntő versenyzőinek listáját!
  2. Fehér kipufogófüst
  Ha a fehér füst vékony és páraszerű, akkor nem kell aggódni. Ebben az esetben az ok általában a kipufogórendszerben bekövetkező párakicsapódás. Az ilyen füst általában hamar megszűnik. A vastagabb fehér füst viszont problémát jelent, mert a hűtőfolyadék égésére utal. Ennek súlyos okai lehetnek, mint például tönkrement hengerfej tömítés, sérült hengerfej vagy repedt motorblokk.
– olajinfo.hu
  Ha fehér füst jön a dízelből, akkor már mindegy.
– autószerelők diagnózisa


galamb
  fehér galamb
  1. Térben és időben az egyik legelterjedtebb állatszimbólum, számos, de mindig pozitív jelentéssel: béke, ártatlanság, tisztaság, a halál fölött aratott győzelem. Az antikvitásban istennők (Istar, Venus) jelképe. Kereszténységben: szentlélek. Kínában a hosszú élet és hűség jelképe. (A képen Picasso békegalambja.)
*
  Pihés, fehér, szűzi galambként
Halok meg szép galamb-halállal.
– Ady Endre
  2. Öreg, őszhajú
– irodalmi
  Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
– Arany János
  3. Régóta fogvatartott rab: „ősz, öreg”.
– börtönszleng
  4. Szabadulás előtt álló fogvatartott
– börtönszleng

gálic
  fehér gálic
  Cink-szulfát, a cink kénsavval alkotott sója. Felhasználása sokoldalú: ipar, egészségügy, mezőgazdaság. Mérgező hatású, por vagy kristályszerű anyag.

gallér
  fehérgalléros
  Szellemi munkát végző, diplomás, vezető beosztású, illetve irodai dolgozó. Megkülönböztetve a fizikai munkát végző →kékgallérostól.
  *
Fehérgalléros bűnözés: gazdasági természetű, „íróasztal mellett végezhető”, modern technikai eszközöket is felhasználó bűnözés.
  a fehérgalléros bűnözés rendkívül szoros korrelációt mutatott a privatizációval, a bankrendszer átalakulásával, az adóskonszolidációval, a lobbizással, valamint az önkormányzati rendszer kiépülésével...
– Kránitz Mariann

gárda, gárdista
  Fehér gárda
  1. Az orosz fehér mozgalom katonai szárnya, 1917-1922.
  *
Fehérgárdista: katona az oroszországi polgárháborúban a cári (Fehér) hadseregben, 1917-1922.
  *
Bulgakov regénye: A fehér gárda
  2. Magyar antikommunista földalatti mozgalom az Alföldön,
1949-1950-ben.
  3. Sportcsapatok nevében: piros-fehér gárda, lila-fehér gárda,
kék-fehér gárda, zöld-fehér gárda.

gyász
  fehér gyász
  Régebben Magyarországon (Somogy m., a képen) a fehér gyászruha volt szokás, ami nyersfehér (fehérítetlen), dísztelen vászonból készült. A keleti kultúrákban (Kína, iszlám) ma is fehér a gyász színe.
  *
A holttestet fehér gyászlepellel takarják le, mellé fehér gyertyákat helyeznek. A halált idézi a halott ember bőrének színe, majd a fehér csontok is.
  A (katolikusoknál) gyász először fekete, aztán szürke, végül fehér: így jelképezik a színek a lélek fölemelkedését a sírból a halhatatlanságba.
– Magyar Katolikus Lexikon


hadsereg
  Fehér Hadsereg
  Az oroszországi polgárháborúban a cári csapatok, ellenfeleik a vörösök voltak. (1917-1922)

haj
  fehér haj, fehérhajú
  Ősz haj, az öregség metaforája. Fehérhajú öregember.
  A hajad oly fekete,
a ruhád oly fehér:
az ifjúság ígérete
az élettel felér.

Ó, csal az ember élete!
ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér.
– H.Heine: Memento, 1827, ford.: Babits Mihály
  Előtipegett erre egy fehérhajú anyóka.
– Benedek Elek meséje

hajlik, hajló
  fehérbe hajlik, fehérbe hajló
  Színárnyalat leírása: pl. fehérbe hajló lila (=fehéreslila)
– gyakori szókapcsolat
  Felül sötétbarna, alul fehérbe hajló, nyakán és mellén piszkosfehér.
– a vidra leírása
  A hortenzia csodálatos színpompát mutat: fehér, lila, sőt kétszínű is van, amelyik a lilából a fehérbe hajlik.

hal
  fehérhalak
  A belvízi halászatban a kevésbé értékes halfajok elterjedt, nem tudományos elnevezése. Ide sorolják pl. a keszegféléket, a kárászt, a gardát.

halál
  fehér halál
  A Fehér Halál. A halál fehér pompája, pompázatos és tömör fehér márvány-hallgatás, fehér vásznak súlyos és rengeteg omlása, fehér leplek, burkolatok,
...
Ez a film* a Fehér Halált mutatja, mert hiszen a halál a végső kifehéredés, a teljes végső nagy fehérség, a vak fehér elcsöndesedés, a titkok fehér gyalázat-összege, a gyönyörűség fehér halál-hullása, a csönd fehér szobor-közönye, a tisztaság bánat-kővidéke, a kitisztulás fehér rettenet-mennyországa.
– film: Moldován Domokos Halálnak halálával halsz c. filmetűdje (1970)
– Juhász Ferenc méltatása
  1. Tuberkulózis. A megbetegedett testterületeket hegedt testszövet és sajthoz hasonló fehér elhalt anyaggal teli üregek váltják fel.
*
Th.Dormandy könyve: A fehér halál. A tuberkulózis története.
  2. A finomított fehér cukor rendszeres fogyasztása cukorbetegséghez vezethet. A fehér cukor a „fehér halál”.
– zsurnalizmus
  3. Simo Häyhä, finn mesterlövész. Az ún. téli háborúban (1939-40) rettegett tőle a szovjet ellenfél, ők adták neki a „Fehér Halál” nevet. A legeredményesebb mesterlövésznek tartják, életéről film is készült.
  4. Kokain, fehér por.
– szleng

hályog
  fehér hályog
  A szem megbetegedése, a szaruhártya heges elváltozása.

ház
  Fehér Ház, fehér ház, fehérház
  1. Fehér Ház: az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnökének hivatalos lakó- és munkahelye Washingtonban. (White House)
A Fehér Ház bejelentette, hogy Barack Obama elnök pénteken a természeti csapás sújtotta övezetbe látogat.
  2. A pesti Fehér ház: a képviselői irodaház neve a pesti népnyelvben. Eredetileg a Belügyminisztérium számára épült, 1950-1953 között az ÁVH központi irodaháza. Az épület a pesti Dunaparton áll, nem messze a Parlamenttől, fehér kőlapokkal burkolt. (képen)
  3. Fehérház a szlengben:
– igazgatói iroda az iskolában
– kórház
– börtön (börtönszleng);
– parancsnoki épület (katonai szleng)
– falusi (ún. pottyantós) wc

hegy
  Fehér-hegy, Fehérhegy
  Számos település és hegy neve magyar nyelvterületen. A név általában a fehér mészkőre utal, ami gyakori anyaga hegységeinknek (mészkőhegység).

hét
  fehér hét
  A katolikus naptár szerint a húsvétot követő, →fehérvasárnappal záruló hét, húsvét első hete, a húsvéti nyolcad záró része. Ismerik 'fényeshét', vagy 'komázóhét' néven is. A görög katolikusok fényes hétnek nevezik.

hímzés
  fehérhímzés
  Kézimunka stílus, fehér textilre fehér fonállal hímeznek. Az azonos színű anyagok csak minőségükben és textúrájukban különböznek.

  fehér hó
  1. A téli csapadék.
A hóhoz kapcsolódó leggyakoribb (szín)jelző, és a fehér színhez leggyakrabban kapcsolódó anyag.
  Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó
– Mikulás-váró gyermekdal
  A fehér hó sötét oldala: a síbalesetek
– cikk címe
  2. Fehér por alakú kábítószer, heroin.
– szleng
  3. Hófehérke
  – mesefigura
– a fegyőr (börtönszleng)
  | Színnévként: hófehér, hószínfehér |

holló
  fehér holló
  A görög mitológiában Apollon szent állata.
  Ritka, mint a fehér holló.
– szólás
  Fehér holló volt még akkoriban az ilyen ember.

homok
  fehér homok
  Fehér homokos tengerpart/strand:
a legszebb vízpart, a vonzó turistaparadicsom jellemzője.

horvát
  fehér horvátok
  A szláv népcsoport egyik ága. A 6-11.században a mai Dél-Lengyelországban, Krakkó környékén éltek.

hölgy
  fehér hölgy, fehér ruhás hölgy
  1. Titokzatos nő, romantikus „hideg szépség”.
– régies
  ... egy tündéri tünemény, fehér hölgy, alabástrom szobor és tejszökőkút, egy árny nélkül festett kép, mely csupán fénnyel van rajzolva
(...)
Az eltűnés pillanatában úgy tetszett neki, mintha a fehér hölgy egy hideg csókot nyomott volna ajkára.
– Jókai Mór
  2. Szellem, fehér ruhás kísértet, halálának helyszínére visszatérő alak, aki nem talál nyugtot. Európában, Észak-Amerikában elterjedt rémtörténetek főszereplője.
  A washingtoni Clearview-ba vezető úton stopposként rémíti halálra az utazókat a Fehér Hölgy. Megáll a közeledő autók előtt, aztán hirtelen felszívódik, közben hangos sírást, sikítást hallani,
(...)
A Fehér Ruhás Hölgy a Hohenzollern-dinasztia kastélyaiban ijesztgetett, halálos jövendölésekkel zaklatta a német uralkodókat. (Ha fehér kesztyűt viselt, születést jósolt, ha feketét, halált.)
– csaladilap.hu
  3. Szűz Mária, különösen a Lourdes-i jelenésekkel összefüggésben.
  Bernadette [a jelenések tanúja] a Massabielle-sziklafal barlangjában meglátott egy szép, fehér ruhás hölgyet. A hölgy kék övet viselt, saruit egy-egy sárga rózsa díszítette, kezében rózsafüzért tartott. ... 1864-ben állították fel a barlangban a szép „fehér hölgy” szobrát.
  3. Híres márkák reklámfigurája: Martini (képen), Persil.
Az 1910-30-as években nem fotó, hanem a grafika volt az elsődleges plakátműfaj.
  4. Egyéb, tekintélyt és tiszteletet kifejező névadások:
– Közel 400 éves fehér fűz neve Békéscsabán: „Idős Fehér Hölgy”. Az 1980-as években megyei védettséget kapott.
– A tornai várrom: „Fehér hölgy fehér kőruhában”, ugyanis világos mészkőből épült.
– Mont Blanc, a Fehér hölgy (La Dame Blanche), havas hegycsúcs az Alpokban, Európa legmagasabb hegye.
  5. Kábítószer, kokain.
– szleng

hun
  fehér hunok
  Általában: a népcsoport egyik ága, a nép elitje.
Részletesebben lásd: fehér magyarok.

hús
  fehér húsok
  Szárnyasok, halak, és általában a fiatal állatok húsa. Könnyen emészthető, sovány húsfajta.

húsvét
  fehérhúsvét
  A berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) egyik népi neve. Egyéb tájnyelvi elnevezései (tavaszi pipacs, patac, reszketeg) között a húsvétika is arra utal, hogy a növény általában húsvét táján nyílik.


ikra » kaviár

izzás
  fehérizzás
  A kb. 1400 C fokon izzó anyag.
  *
Fehér izzás (White Heat) amerikai film, 1949, rend: R. Walsh
  Sandra Brown könyve: Fehér izzás (krimi)
  | Színnévként: izzó- (árnyalatjelző) |


játszik, játszó
  fehérbe játszik, fehérbe játszó
  Színárnyalat leírása. Nem határozottan fehér.
– gyakori szókapcsolat
  A szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt.
– Ady Endre, próza, 1901
  Sűrű haja már fehérbe játszik, busa szemöldöke uralja arcát az élénk, érdeklődő szemek fölött.
– Gellér B. István írása Lantos Ferenc festőművész emlékére
  ... részemről éppen ez az áramvonalas, zsemleszín árnyalatait fehérbe játszó, kicsit gerlére emlékeztető madár lett a favorit.
– galambkiállításról


kanonok
  fehér kanonokok
  A Szent Norbert alapította premontrei rend tagjai, ruhájuk színéről nevezik így őket. Magyarországra II.István király hívta be a rendet a 12.században, ők alapították a zsámbéki és ócsai templomokat.

karácsony
  fehér karácsony
  Az ünnepi hangulathoz illő havas időjárás, hóesés.
  *
Fehér karácsony, zöld húsvét
Jelentése: ha karácsonykor hideg van és hó esik, korán jön a tavasz.
– szólás, népi meteorológia

kaviár
  fehér kaviár, fehér ikra
  Kevésbé értékes kaviár, csuka, fogas, tőkehal ikrája.

kék » belga; máz; gárda

kenyér
  fehér kenyér
  Fehér búzából készül.

kerámia
  fehér kerámia
  Fehérre égő és/vagy fehér mázzal bevont kerámia termék. Lehet a porcelán, fajansz vagy a majolika névváltozata. Lásd még: fehér cserép, fehér porcelán.

kereszt
  fehér kereszt, fehérkereszt
  Karitatív szervezetek nevében:
  – Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány (1992-től).
Előzménye: Szalárdy Mór orvos kezdeményezése a Fehér-Kereszt Országos Lelencház-Egyesület (1885)
  – Fehérkereszt Állatvédő Liga (1990-től)
Tagja az Állatvédelmi Világszövetségnek.

kesztyű
  fehér kesztyű
  Az elegáns öltözet kiegészítője, amit különleges ünnepi alkalmakkor hordunk. A hangsúlyozott tisztaság, a finomkodás egyik jelképe. Arisztokraták, magas rangú tisztek, elegáns nők, komornyikok, előkelő éttermek pincérei viselik.
  A kegyelmes úr fehér kesztyűs kezét cilinderéhez emelte, és a fiákeres a lovak közé csapott.
– Krúdy Gyula
  *
Fehér kesztyűs kisegér: Walt Disney figurája, a Mickey egér.

kipufogófüst » füst

király
  fehér király, fehér vezér stb.
  1. Figurák a sakkban: fehér király, vezér/királynő, futó, huszár/ló, bástya, gyalog/paraszt.
  ... várják azokat a gyerekeket, akik még nem tudnak sakkozni és szívesen részt vennének a Fekete király Fehér király ellen vívott csatájában
– budavar.hu
  2. Népmesék, fantasyk, legendás történetek (rendszerint pozitív) karaktere.
  Mirkó vagyok, a fehér király legkisebbik fia, szolgálatára.
– Benedek Elek
  Kérdi tőle a fehér király, nem volna-e kedve beállani kondásnak, mert a kondása meghalt.
– székely népmese
  3. A fehér király. Dragomán György könyve, amiből angol-német-svéd-magyar film készült, rendezők: J. Tittel, A. Helfrecht (2016)

kísértet
  fehér kísértet
  Fehér lepelbe burkolt „szellem”, nem élő ember.
  Éjféltájban fehérlepedős kísértet jelent meg ágyánál, feje egész a mestergerendáig ért
– Mikszáth Kálmán
  Én beszennyezlek. Én beszennyezlek
A leghavasabb, legszebb éjen:
Hiába kisértsz hófehéren.
– Ady Endre

kóla
  fehér kóla
  A Schweppes üdítőital neve az 1970-80-as években.
A 'kóla' gyakran az 'üdítőital' szinonimája.
– szleng

kontinens
  fehér kontinens
  1. Antarktisz, a Déli-sarkvidék, a havas táj színe után.
  2. Európa, a lakosság bőrszíne után.
  Afrika Svájcban – avagy a fehér kontinens sztereotípiái
– egy Afrikáról szóló Svájcban megnyílt kiállításról
  Uram Istenem, bocsáss meg a fehér Európának. (...)
Fanon* a területrablás, az irtóhadjárat, a megsemmisítő táborok Európájára, a fehér kontinens becsületére gondol.
– Frantz Fanon: martinique-i születésű pszichiáter, az algériai
függetlenségi mozgalom harcosa
– Gergely Ágnes írása
– dia.hu

korhadás
  fehér korhadás
  Fa betegsége

köd
  tejfehér köd
  Sűrű, átláthatatlan köd.
– gyakori szókapcsolat
  Sűrű, tejfehér köd várható holnap országszerte!
  1952. december 5-én sűrű, tejfehér köd telepedett rá London városára.

könyv
  fehér könyv
  1. Állam vagy cég álláspontjának, eljárásának igazolására kiadott okmányok gyűjteménye, diplomáciai okmányok.
  2. Fehér könyv. Biokémiai nevezéktan rövid neve. A IUPAC (Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Szövetség) által kidolgozott egységes nemzetközi kémiai nómenklatúra (nevezéktan), melyet az ún. „színes” könyvekben publikálnak.

köpeny
  fehérköpeny szindróma
  A páciens az orvosi rendelőben, a túlzott stressz hatására magas vérnyomást produkál, míg otthon minden visszaáll a normál értékekre.
  Nem szabad a fehérköpeny szindrómára legyinteni!
– cikk címe

kukorica
  fehér lófogú kukorica, fehér nyolcsoros kukorica, indián fehér
  Régi magyar kukoricafajták.

kun
  fehér kunok
  Általában: a népcsoport egyik ága, a nép elitje.
Részletesebben lásd: fehér magyarok.

különítmény
  fehér különítmény
  1. Csapatrészek, melyek önálló akciókat végeznek, pl. forradalmi időszakban. Fehér különítmény: a fehérterror (1919) idején tevékenykedő csoportok.
  Az akció tetőpontja az volt, hogy ennek megpróbálta megnyerni Rátz Kálmánt, aki '19 után az egyik kisebb fehér különítmény vezére volt, majd a harmincas években alapított egy nyilas pártot, ...
  A hírhedt fehér-különítményes Prónay Pál naplóját Máriássy Félix rendező filmesíti* meg.
– a film: Imposztorok, 1969
  2. Sportcsapatok megnevezése pl. piros-fehér különítmény, zöld-fehér különítmény stb.
– zsurnalizmus
  Véget ért a tizenegy napos edzőtábor a DVSC-TEVA futballistái és edzői számára, a piros-fehér különítmény a törökországi Belekben készült fel ...
  Csütörtök délelőtt (...) Lengyel Miklós fogadta a zöld-fehér különítményt, akik a Haladás-indulóra vonultak be a tornaterembe.


lap
  fehér lappal indul
  Újrakezdés az alapoktól. A 'tiszta lappal indul' szólás ritkább változata.
  Ennek ellenére azt mondtuk, fehér lappal indul, rajta múlik, hogy mi lesz azon a lapon

lélek
  fehér lélek, fehér lelkű
  1. Bűntelen, tiszta ember.
  *
Fehér Lelkek Rendje. Szerzetesrend, fehér →pálosok.
  2. Fehér lepelbe burkolt „szellem”, →kísértet, nem élő ember.
  Úgy sétált mellettem, mint egy fehér lélek. Csak az a szép formás cipője volt sárga, csak az a szép bús szeme volt fekete.
– Gárdonyi Géza

lepel
  fehér lepel
  1. Havas táj metaforája.
  A Bakonyban is havazik, már Zircen is összefüggő fehér lepel borítja a tájat.
– időkép.hu
  2. Halotti lepel, a halál és temetés egyik szimbóluma. Fehér lepelbe burkolt szellem, →kísértet.
  Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
– Ady Endre
  3. Fehér lepel: a tisztaság szimbóluma, rajta a (véres) folt pedig a bűné.
  Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
– Arany János

lila » lila-fehér

liliom
  fehér liliom(szál)
  Illatos kerti dísznövény, többféle színben is terem, de csak a fehérnek van szimbolikus tartalma: az ártatlanság, szüzesség jelképe.
  *
Fehér Liliom Egyesület:
Az Egyesületet azzal a céllal hozták létre, hogy támogassák a szexuálisan, fizikailag vagy mentálisan bántalmazott gyermekeket és családjaikat. Ezt a célt az egyesület különösen a következő tevékenységekkel kívánja elérni: terápiás segítségnyújtás, tájékoztató jellegű előadások szervezése és lebonyolítása, jogi tanácsadás, áldozati gyermekeknek és szüleiknek csoportos beszélgetések, játékos foglalkozások és programok szervezése, felvilágosítás a megelőzésről.
feherliliomegyesulet.hu
  Képzelje, fehér liliom voltam álmomban, és piros vázában ott álltam a templomban a Mária-oltáron. Elragadó álom volt, és elhatároztam, hogy ezentúl szeretni fogom a fehér liliomot.
– Móra Ferenc
  Fehér liliomszál, ugorj a Dunába
– gyermekdal
  | Színnévként: liliomfehér |

limuzin
  fehér limuzin
  A nyújtott limuzin luxuskategóriájú gépkocsik extra hosszúságúra átalakított változata. A limuzinok legtöbbször neves autógyártók luxusmodelljeiből épülnek. Főleg fehér és →fekete színekben készülnek.
  Hamarosan egy nagy fehér limuzin állt meg mel​lette, Missouri rendszámtáblával elején.
– F.S. Fitzgerald

lista
  fehér lista
  Az internetes levelezéssel kapcsolatban használt kifejezés. A spames fehérlista a feketelista tiltásának kiegészítése: akkor hozzák létre, ha előfordulhat, hogy néhány szó automatikus moderálásra kerülne a tiltólista miatt, de valamilyen okból, kivételes helyzetben, mégis engedélyezni kell.
– szaknyelvi

liszt
  fehér liszt
  Finomított liszt: fehér kenyérliszt, félfehér kenyérliszt, fehér tönköly(búza)liszt, fehér rozsliszt (rozsláng) stb.
  | Színnévként: lisztfehér |

  fehér ló
  1. A lónak szinte minden kultúrában különleges jelentősége és szimbolikus szerepe van. Nemcsak egyike a haszonállatoknak, hanem hatalmi jelkép, harci „eszköz”, a mondák és mesék csodatevő lénye. A sámánizmus szerint a ló lélekvezető, a halottak lelkét kíséri. Fizikai ereje, szépsége és intelligenciája miatt szinte emberi személyiségjegyekkel ruházzuk fel a lovat.
A fehér ló alakja összefügg a Nappal, fénnyel, dicsőséggel, hatalommal.
Pozitív szerepben a ló szinte mind fehér, közöttük a mitikus ló-figurák is: Pegazus (szárnyas ló), unikornis (egyszarvú ló).
  2. Apokalipszis
  Az Apokalipszis (végítélet) négy lova közül a fehér az első. Lovasának attribútuma az íj, sok ábrázoláson koronát visel, ő jelképezi a Leigázást.
(képen: V.M. Vasznyecov festménye)
  3. Fehérló áldozat
  A lónak általában, a fehér lónak pedig különösen gazdag szimbolikája van a magyar kultúrában: a fehér ló fejedelmi-hatalmi jelkép volt, csak a vezért illette. Jeles alkalmakkor fehér lovat áldoztak, a honfoglalás kori monda szerint fehér lóért szereztük országunkat.
A táltos fehér lovat áldozott a hadak urának. A pogány népek az égi isteneknek fehér, az alvilágiaknak fekete állatot áldoztak. A ló lehetett a legértékesebb áldozati állat.
(A képen a Képes Krónika ábrázolása)
  Vért fröccsenteni a tűzbe
S leszúrni a fehér lovat
– Ady Endre
  4. Fehérlófia
  Népmese. Mitikus, emberfeletti képességekkel rendelkező mesehős.
*
Jankovics Marcell animációs filmje (1981)
  5. Herceg fehér lovon
  Az ideális vőlegény.
A lány várja, hogy jöjjön a (szőke) herceg fehér lovon: a legjobb kérőre vár.
– szólás

Luca
  fehér Luca
  Alakoskodó népszokás Luca napján (december 13.), fehér →leplet, maszkot, kendőt viselnek a résztvevők.
A fehér kellékek összefüggenek a fénnyel, a fény várásával. A Luca név latin eredetű, jelentése: fény. Az ünnep a téli napforduló ünnepköréhez tartozik.


mágia
  fehér mágia
  Pozitív energiák közvetítése, segítő mágia, rontáslevétel. A jóindulatúnak tartott szellemekkel való vélt érintkezés.

magyar
  fehér magyarok
  Korabeli (bizánci, orosz), majd a honfoglalást követően magyar forrásokban is többször felbukkan egy-egy nép fehér és fekete ága: fehér/fekete magyar, ugor, avar, hun, kun.

A kutatókat régóta foglalkoztató és megosztó kérdésben számos elmélet született, íme néhány a magyarázatok közül (a teljesség és mélyebb elemzés igénye nélkül):
– Az etnikum két, egymással szembenálló csoportja a fekete és fehér.
– A fehér népcsoport az előkelőbb, az elit, a vezető réteg, a fekete pedig a fehértől függő, alárendelt helyzetben lévő, szegényebb népcsoport. A feketék olykor fellázadtak a fehérek hatalma ellen.
– Égtáj szerint megoszlás: a fehér a nyugati, a fekete északi (a keleti jelképrendszer szerint a kék a keletet, a vörös pedig a délt jelenti). Ezek szerint földrajzi elhelyezkedést tükröz.
– Külső testi jegyek (bőr és hajszín), valamint a ruházat. (A fehér népcsoport inkább hozzájuthatott a drága fehér vagy színes ruházathoz.)
– Keresztény-pogány ellentét: a kereszténység felvétele után a fehér a keresztényeket jelenti.
– A fekete ág lehet más etnikum, akik csatlakoztak a (fehér) néphez, de nyelvük, vallásuk, kultúrájuk eltérő.
– Klima László, 1993

máj
  fehérmáj
  1. Fehérmáj: hasnyálmirigy.
  2. Fehérmájú
  Az átlagosnál nagyobb szexuális étvágyú nőre mondják.
  3. Fehérmájvirág
  (Parnassia palustris).

mártás, szósz
  fehérmártás, fehér mártás, fehérszósz, fehér szósz
  Besamel- vagy tejmártás, fehér alapanyagokból (tej, vaj, liszt) készül.

márvány
  fehér márvány
  A márvány teljesen átkristályosodott mészkő, többféle színű lehet. A legszebb márványnak a fehéret tartják, Európában pl. Carrarában és Paros szigetén bányásszák. Szobrok, nemes épületburkolatok, síremlékek kedvelt anyaga.
*
Amíg a fehér bőr volt az ideál, a női arcra és testre mondták az irodalmi nyelvben: nemcsak a tiszta fehérséget, hanem a hidegséget is kifejezte.
  Psyche ott van abban a fehér márvány tömbben a műteremben, ő alszik benne: ki fogom szabadítani!
– Révay József
  | Színnévként: márványfehér |

máz
  fehér máz
  1. Kerámia máz. Engób (agyagiszap), ónmáz (fedőmáz), ólom-oxid alapú mázak.
A mázat a nyers vagy egyszer kiégetett kerámiára viszik fel, ahol kiégetés után üvegszerű bevonatot eredményez. A fehér mázak fémoxidokkal színezhetők is. A máz védi a kerámia anyagát, vízhatlanná teszi, így alkalmas folyadék tárolására is. (A képen: ónmázas edény)
Az ólommáz nem fedő, áttűnik alatta a kerámia anyaga, de ma már csak ritkán és óvatosan használják, mert mérgező.
  2. Cukormáz. Torta, mézeskalács és más sütemények díszítésére használt anyag. Tojásfehérje és porcukor kell hozzá. Lehet homogén bevonat vagy írókázott minta (a képen ez utóbbi). Ételfestékkel színezhető.

medve
  fehér medve, fehérmedve
  A jegesmedve (Ursus maritimus) ritka ill. régies névváltozata.
  Maga a délceg lovag skarlátpiros dolmányt visel, arany sujtásokkal, zöld szattyáncsizmáin arany a sarkantyú, vállán fehérmedve kacagány reng, ugyanaz a kalpagja is ...
– Jókai Mór
  A [2014-es szocsi téli olimpia kabalababa pályázat] listán egyebek között szerepel sarki fehérmedve, barnamedve, leopárd, hópehely, nyúl, delfin, Télapó.
– cikk
  *
fekete-fehér medve
  Óriáspanda vagy bambuszmedve (Ailuropoda melanoleuca)

menyasszony
  fehér menyasszonyi ruha
  Díszes esküvői ruha és kiegészítői (fátyol, cipő, koszorú, virágcsokor). Ma a hófehér vagy törtfehér (ekrü) színű a legnépszerűbb. A fehér a tisztaságot jelképezi.
Századokkal ezelőtt általánosan, és manapság néha újra előfordul a színes (piros, zöld, kék, sőt fekete) menyasszonyi ruha.
  *
Vidéken a házasságkötésük előtt meghalt lányokat fehér esküvői ruhájukban temették el.
  *
A fehér és a fekete menyasszony, Grimm mese címe.

méreg
  három fehér méreg
  Vagyis: só, liszt, cukor. E termékek finomított (fehér) változatai különféle betegségeket okozhatnak, némi túlzással: mérgek.
– zsurnalizmus

mész
  fehér mész, fehérre meszelt
  1. A mészkő a valaha élt mészvázú élőlények maradványainak üledékes eredménye. Mésznek hívunk minden olyan ásványi anyagot, aminek legalább 90%-át kalcium-karbonát alkotja, színe többnyire fehér.
– Wikipedia
  A teljesen átkristályosodott mészkő a márvány.
  A mészkövet őrlés után kiégetik, ekkor a széndioxid eltávozik belőle. Így kapják a kalciumoxidot (égetett mész), amelyhez
víz hozzáadásával alakul ki az oltott mész, amely lehet porrá oltott fehér mész (más néven mészhidrát), vagy nagyobb mennyiségű víz hozzáadásával, oltott mészpép.
– Wikipedia
  2. Fehérre meszelt
  Fehérre meszelt falú (fehér falú), piros muskátlis ablak/tornác, nádfedeles parasztház: a falusi idill építészeti jellemzői.
(a képen: őrségi parasztház)
  A fehérre meszelt falú apró tanyák eltünedeznek.
– Szeged, prezentáció
  Az egész építmény fehérre meszelt, kis falusi templomocska, jelentéktelen képekkel, de tiszta és gondozott, faburkolatú mennyezettel,
– Gyergyai Albert
  Jó lesz átlépnem a halál
fehérre meszelt küszöbét.
– Pilinszky János
  | Színnévként: mészfehér |

mirtusz
  fehér mirtusz(koszorú)
  Mirtusz: a Földközi-tenger mellékéről származó illatos növény, örökzöld cserje (Myrtus communis). A szüzesség, tisztaság jelképe, része a mennyasszonyi viseletnek.
(képen: Victoria királynő mirtuszkoszorúval a fején, esküvői portré, 1840.)
  A mirtusz az ókortól a szépség, fiatalság, érintetlenség, szerelem és hűség jelképe. A görög-római kultúrkörben Aphrodité és Vénusz szent növényeként a művészetnek és a költészetnek is szimbóluma lett. Mirtuszkoszorút (corona ovalis) kapott a vértelen küzdelemben győztes hadvezér, a későbbi korokban pedig a menyasszony. A mirtusz magas illóolaj-tartalmú gyógynövény és szépítőszer.
– savariamuseum.hu

mosás
  fehérmosás
  1. Fehérneműk, fehér törölközők, fehér ágyneműk mosása. Megkülönböztetve a színes mosástól.
  2. Fehérmosás: funkció a plazmatv-nél.

mosogatás
  fehérmosogatás, fehérmosogató
  Éttermekben külön mosogatják el a tányérokat, poharakat, evőeszközöket (fehérmosogatás), és külön a főző-sütő edényeket (ez utóbbi a →feketemosogatás).

mustár
  fehér mustár
  Fehér, sárga vagy angol mustár
(Sinapis alba).
A mustárt zöldségként, olajként, magként, fűszerként, zöldtrágyaként vagy állati takarmányként is használják. A fehér mellett van fekete és barna mustár is.


nemű
  fehérnemű
  Alsónemű.
Régi és tájnyelvi változatok: fehéröltő, fehérruha

nép
  fehérnép
  Asszonynép, ill. a női szolgálók.
A 'fehérnép' egyaránt vonatkozhat egyes személyre, a nők csoportjára, és a 'fehérnépek' is létező alak.
A legolcsóbb, legegyszerűbb női viselet festetlen nyersfehér vászonból készült (Vö: „vászoncseléd”).
– régi, népnyelvi
  A nagyon szép köntösös, cifra fehérnép mindezt irigykedéssel nézi félszemmel.
– Petelei István (1852-1910)
  Borból a fehérnép keveset fogyasszon !
  Az ismeretes ebédlő volt az, ahol (...) eltakarítás után, a fehérnép összeült – fonni.
– Jókai Mór
  Hiszen tudja, hogy ezek a fehérnépek mily gyámoltalanok egyedül!
– Mikszáth Kálmán
  A fehérnépeknek csak egy picike lábat engedélyeztek a kínaiak... Tudtak járni, de gyengén...
– Gazda József
– terebess.hu


olaj
  fehérolaj
  A textil- és vegyiparban, gyógyászatban, kozmetikai termékekben használt nagytisztaságú olaj.
– szaknyelvi

ólom
  fehérólomérc, ólomfehér
  Fehérólomérc: cerusszit. Karbonátásvány, az ólom-karbonát rombos kristályrendszerű ásványa. Magas ólomtartalma miatt fontos ólomérc. UV fényben egyes példányai fluoreszkálnak.
– szaknyelvi
  Ólomfehér: cerussa. Több mint 3000 éve ismert fehér festék. A pigment készítéséhez ecetsavgőzzel és szénsavval kezelik a fémet. Mérgező, ennek ellenére a pigmentport sokáig (kb. a 18.századig) arcfehérítőként is használták.
– szaknyelvi
  | Színnévként: ólomfehér |

opál
  fehér opál
  Tejopál, nemes opál. Ékszerek alapanyaga.
Az opál szilícium alapú, de nem kristályos ásvány. Több más színben is előfordul: kék, zöld, barna (májopál), sárga, vörös stb.
  | Színnévként: opálfehér |

óriás
  fehér óriás
  1. Csillag: fehér óriás
A csillagfejlődés egyik stádiuma.
  2. Állatfajták: fehér óriás
Tenyésztés, nemesítés eredményeként létrejövő, fehér (bundájú, tollú), az átlagnál nagyobb testű állatok: nyúl, galamb, baromfi.

orosz
  fehérorosz, Fehéroroszország
  A beloruszok, ill. Belorusszia, Belarusz magyar neve.

orrszarvú
  fehér orrszarvú
  Szélesszájú orrszarvú
(Ceratotherium simum).
A 'fehér' orrszarvú elnevezés hibás fordítás miatt terjedt el.
  A dél-afrikai búr telepesek holland nyelven „széles”-nek (wijd) nevezték a szélesszájúakat, amit az angol telepesek fehérnek (white) értelmeztek. A keskenyszájú fajta megkülönböztetésképpen kapta a fekete nevet. (...) Érdekes, hogy a búroknak a holland nyelvből kialakult mai afrikaans nyelvébe is bekerült ez e téves megkülönböztetés, és már ők is elsősorban fehérnek (wit) és feketének (swart) nevezik a két fajt.
– Wikipedia

ökör
  Fehér Ökör
  Vendéglátóhelyek, kocsmák gyakori neve.
– Fehér Ökör Rock Pub, Tatabánya
– Fehér Ökör vendéglő, Budapest, Thököly út. Erről írt humoros balladát Szilágyi György, az 1960-as években.

öltő » nemű (fehérnemű)

öltözik
  fehérbe öltözik
  Fehérbe öltözött a táj (havazott)
  fehérbe öltözik és olcsóbb lesz a YotaPhone 2 ... A fekete készülék mellé érkezik egy világosabb modell is, aminek hátlapja és oldalkeretei fehér színben fognak pompázni.
– mobilarena.hu

öntvény
  fehéröntvény
  Gyors hűtéssel keletkező öntöttvas. Ekkor a szén karbidként kristályosodik benne. Grafitmentes öntöttvas.
– szaknyelvi

öv
  fehér öv, fehér öves
  A keleti harcművészetek (dzsúdó, karate stb.) az öv színével jelzik az előmenetelt. Mennél sötétebb az öv színe, annál magasabb szintű tudást jelez, pontosabban: annál elmélyültebb a harcos tudása. A fehér öv a kezdőszintet jelenti.


pálos
  fehér pálosok
  Fehér barátok, Fehér Lelkek Rendje, Fehér remeték, Fehér csillagosok, Fehér atyák, Fehér testvérek
  Fehérruhás szerzetesrend, számos neve van, mindben szerepel a 'fehér'.
A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rend. Nevük Remete Szent Pálra utal.

palota
  Fehér palota
  Tibetben, Lhásza városa mellett, a Vörös-domb tetején a 17.században épült hatalmas Potala palota része. A tibeti buddhizmus spirituális központja, nevét a falak színe után kapta.
A →Vörös palotát körülvevő rész a Fehér palota, fehérre meszelt ill. fehér kőből épült, az állami élet központja.

papír
  fehér papír
  Félelem az üres fehér papírtól.
Nehéz az első szót leírni, az első rajzvonalat, ecsetvonást meghúzni. Nehéz elkezdeni valamit, megtenni az első lépest.
  Az a bizonyos fehér lap, az írók réme, az, amelyet tele kell írni...
– Esterházy Péter
  | Színnévként: papírfehér |

pecsenye
  fehérpecsenye
  A marha hátsó részéből nyert értékes hús.

penész
  fehérpenész, fehér penészgomba
  1. Rothadás, növénybetegség.
  2. Lágy sajtok (pl. camembert) felületén keletkező bevonat.

pénz
  fehér pénz, fehérpénz
  1. A rézpénznél nagyobb értékű, rendszerint ezüstből készült pénz.
– régi
Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
– Arany János
  2. A tanácsköztársaság (1919) alatt az uralmon levő bolsevisták nyomtatták, az Osztrák-Magyar Bank Budapesten maradt kliséivel. 25 és 200 koronáról szóló, hátlapján fehéren hagyott papírpénz volt, ellentétben a régi (→kék pénznek nevezett) bankjegyekkel.
Az eredeti címleteket az 1918. évi fegyverszünet után hozta forgalomba a bank, sorszámuk megkülönbözteti őket a proletárdiktatúra alatt jogtalanul nyomtatott papírpénztől. A fehérpénz elfogadását a vidéki lakosság sok helyen megtagadta.

pestis
  fehér pestis
  1. Fehér pestis: tuberkulózis, ld. fehér halál
  2. Népességfogyás
  Az úgynevezett „fehér pestis”, vagyis a nemzetek –betegségek és járványok nélküli– fogyása jelenleg egész Európában komoly problémának tekinthető.
– hirextra.hu
  Csökkenhet-e a fehér pestis?
– videoriport a népességfogyásról
  *
F.Herbert könyve: Védett nők – A fehér pestis

piros » piros-fehér

pompázik, pompázó
  fehérben/fehéren pompázik, fehérben/fehéren pompázó
  A fehér szín uralkodik a látványban.
A kifejezést túlnyomórészt pozitív értelemben használják, de lehet ironikus is.
– gyakori szókapcsolat
  A Mátra csodaszép fehérben pompázik már....
– FB, téli fotókhoz
  Egy fehérben pompázó vacsora New Yorkban.
– ti. minden vendég fehéret viselt, és az elegáns étteremben is minden fehér volt
– Euronews hír
  ... legkeresettebb [tulipánfa] a rózsaszín, nagyvirágú soulangiana, de egyre többen keresik a fehéren pompázó albát is.
– talita.hu
  A skót pilóta Red Bullja a hagyományos sötétkék szín helyett fehérben pompázik majd, ...
– vezess.hu

por
  fehér por
  1. A nátrium-karbonát: mosószóda, szóda, sziksó, a szénsav nátriumsója.
  2. Por halmazállapotú kábítószer.
  3. Gyanús anyag, lehet méreg, robbanószer.
  Ismeretlen fehér port küldtek a politikusnak, nagy riadalmat okozva...

porcelán
  fehér porcelán
  A porcelán fehér alapanyagból (kaolin, →fehér agyag) készül, égetés után is fehér. Máztól és díszítéstől függően bármilyen színű lehet, de a legfinomabb a fehér porcelán.
  A porcelán a legnemesebb kerámiaanyag. A középkori keresztes lovagok hozták az első kínai porcelántárgyakat Európába, amelyek hamarosan az uralkodó osztályok féltett luxuscikkeivé váltak. (...)
A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány, kvarc, kaolin és földpát keverékből előállított fehér masszából készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.
– Terebess.hu
  Európában Böttger német alkimista fedezte fel, a 18.század elején.
A kínai és távol-keleti porcelánok mellett a legpatinásabb európai műhelyek (a többi között): Meissen, Sèvres, Herend, Hollóháza.
  | Színnévként: porcelánfehér |

propaganda
  fehér propaganda
  Nem tudatosan manipulál, nyílt és lehet tudni, hogy kitől származik az információ, hiteles próbál lenni és nem használ nyílt hazugságot.
– Juhász Bianka, 2010
*
Lásd még: szürke -, fekete propaganda


remete » pálosok

réz
  fehérréz
  1. Rézből, cinkből, vasból és kevés ezüstből álló ötvözet, melyet Kínában használtak és közvetlenül az ércekből állítottak elő. Rideg, kemény ötvény, mely a friss törésfelületen fehér színű.
– régi
  2. Alpakka: nikkelből, rézből és cinkből álló ötvözet. Más néven újezüst. Konyhai eszközök, dísztárgyak készülnek belőle.

rizs
  fehérrizs
  Hántolt és koptatott rizs.

rothadás
  fehérrothadás
  Gombák okozta növénybetegség.

rózsa
  fehér rózsa
  A piros/bíbor és sárga rózsa mellett a harmadik fontos szín a rózsák körében. Szimbolikus tartalma: tisztaság, tökéletesség, istenség, szüzesség, béke.
Szerepe kiemelkedő a vallási hagyományokban, összefonódik Szűz Mária alakjával.
  Fehér rózsa Mária,
gyöngyökkel gyökereztél,
arannyal bimbóztál.
– népi imádságos ének
  Az ilyen szív fehér rózsán pihen. Azt jelenti ez, hogy a hit örömöt, vigasztalást és békességet terem, tehát viruló fehér rózsákon vezérel bennünket. ... Ezért kell fehérnek és nem pirosnak lennie a rózsának. Mert a fehér a lelkek és az angyalok színe.
– Luther Márton címeréről, a Luther-rózsáról

rózsapárt
  Fehér rózsapárt
  A York angol uralkodó család pártja a 15.században. Örökösödési háborúban állt a →piros rózsapárttal, a Lancasterekkel
(Wars of the Roses, Rózsák háborúja)
– történelmi

rozsda
  fehérrozsda
  1. Növények: rozsdagomba, a krizantém-félék járványszerűen terjedő kórokozója. Jellemzően a levél színén jelentkező apró folt.
  2. Fémipar: a horgannyal (cinkkel) bevont fémek felületén jelenik meg. A fehérrozsda káros hatású.
– szaknyelvi

ruha » nemű (fehérnemű)
ruhás » hölgy (fehér ruhás hölgy)

rum
  fehér rum
  Cukornád alapú égetett szesz. Pár hónapig érlelik (pihentetik) üveggel bélelt tankokban, vagy rozsdamentes acéltartályokban, majd vízzel hígítva 37,5–40%-ra beállítják, szűrik és palackozzák.


sajt
  fehér sajtok
  Krémsajt, feta, fehér penésszel érő sajtok.

sámán
  fehér sámán
  A sámánizmus dualisztikus világképének megfelelően van fehér és fekete sámán.
  ... a fehér és fekete, a jó és rossz sámánok –akárcsak a magyar táltosok– bika alakban viaskodtak egymással. (...)
Kiokosított, mi módon kellett feláldozni a jó szellemeknek a fehér, a gonoszoknak pedig a fekete lovat.
– Diószegi Vilmos
– terebess.hu
  A mongóliai burjátok fekete és fehér sámánokat különböztetnek meg. A burjátok hite szerint a fehérek az ég, míg a feketék a föld szellemeivel állnak kapcsolatban. Ez az öltözékükön is megmutatkozik; a fehér sámánok kék, a feketék pedig rendszerint barna, bordó, vagy más határozottan sötét színű köpenyt viselnek. Emellett léteznek úgynevezett fekete-fehér sámánok is, (...) A mongóliai burjátoknál jelentős eltérések mutatkoznak a fehér és a fekete sámánok viselete és eszközei között. A fehér sámánok öltözete jóval egyszerűbb, mint a feketéké,...
– Balogh Mátyás, PhD értekezés tézisei

sas
  Fehér Sas, fehér sas
  Lengyelország címere: ezüst sas vörös mezőben. A heraldika szabályai szerint az ezüstöt a fehér helyettesítheti. A fehér és a vörös Lengyelország ősi színei.
  Vegyítsenek tíz százalék angol alattomosságot az oly egyenes, oly nyílt lengyel jellembe és ma a fehér sas uralkodnék mindenütt, a hova a kétfejű sas* furakodott be. Egy kis machiavellizmus megakadályozta volna Lengyelországot, hogy megmentse Ausztriát, ...
– kétfejű sas: a Habsburgok, vagyis Ausztria címere
– H. de Balzac, ford. Salgó Ernő
  *
Fehér Sas-rend: Lengyelország legmagasabb és legrégibb kitüntetése, mellyel mind a katonai, mind a civil teljesítményt jutalmazzák.

segély
  fehér segély
  1956-57-ben a forradalom után letartóztatottak számára gyűjtött pénzadomány. A kifejezés az 1919-es →vörös segély analógiájára született.

sereg
  fehér sereg
  1. A fehér sereg (Alba societas) Nagy Lajos király zsoldosserege volt a 14. században. Toldi Miklós ennek egyik alvezéreként közel 1500 embert irányított az itáliai hadszínterekre.
  2. A Szent Norbert által a 12.században alapított premontrei kanonokrend egyik neve. Magyarországra II.István király hívta be a rendet, ők alapították a zsámbéki és ócsai templomokat.
  *
Ráday Sebestyén: A fehér sereg vezére. Szent Norbert regényes életrajza, 1924.
  3. Az ártatlanok, angyalok, elsőáldozók „serege”
  Fehér sereg, csupa liliomszál
Halljátok ím üdvözlő szavunk,
– Elsőáldozásra c. vers
  4. A „Nuer Fehér Sereg” Dél-Szudán közép- és keleti részén élő nuer törzs tagjaiból alakult militáns szervezet (1990-es évektől). Nevüket a törzsi szertartásokon magukra kent világos hamunak köszönhetik.

sisak
  fehérsisakosok
  Önkéntes életmentők, a civil szervezet tagjai Szíriában, a légicsapások után a romok alól mentik ki az áldozatokat.

sivatag
  Fehér-sivatag
  Pl. Egyiptomban, Mexikóban. A fehér homok (rendszerint) mészkövek málladéka.

  fehér só
  – Hagyományos, fehér (asztali) só.
– Himalája fehér só.
  | Színnévként: sófehér |

sólyom
  fehér sólyom
  Az ősi magyar hitvilág mitikus madara.
  A fehér sólyom legendája
 „ ... Árpád-házi királyunk vadászat közbe látott egy szép fehér vadászmadarat”. Ott keringett a király fölött a hófehér sólyommadár, de se leszállni, se vadászni nem volt annak kedve, csak ott volt mindig a jó király felett a magasban.
– A Turulmadár nyomában
  A Fehér Sólyom többletjelentéssel bírt, ezek a világítás, fényesség, tisztaság, eredetiség, spirituális őrzés. A múlt dicső fejedelmeinek, vezéreinek szellemei, „lélekmadarai”.
– Mitikus állatok

sport
  fehér sport
  Tenisz, mert (többnyire) fehér ruhában játsszák, de a téli sportokra is mondják.
– zsurnalizmus

szakáll
  fehér szakállú
  Mikulás: piros ruhás, fehér szakállú figura.
  Fehér szakállú kedves Mikulás,
de szeretnék találkozni teveled!
– Gryllus Vilmos dala

szalag
  fehér szalag, Fehér Szalag
  A Fehér Szalagot a Kékszalag hívta életre (az 1960-as években), mára pedig a Kékszalag Fesztivál egyik rendezvénye lett. A nagy tókerülő „bemelegítőjeként” is emlegetett versenyre egy héttel a Kékszalag előtt kerül sor, ahol a versenyzők kipróbálhatják magukat és felszerelésüket a Balaton keleti medencéjében, mielőtt nekivágnának a tó megkerülésének.
– welovebalaton.hu
  2. Fehér szalag: bébi- és kölyök kutyák minősítésének jelzése a kutyakiállításon.
  3. Fehér szalag: eladó lovak farkára kötik lovas bemutatókon és versenyeken.
  *
A fehér szalag (Das weisse Band), német film, rend. M. Haneke, 2009

szalonna
  fehér szalonna
  Régebben csak sózták a szalonnát, vagyis nem füstölték, nem paprikázták.

személy
  fehérszemély
  Nők, fiatalasszonyok neve, megszólítása. Mai használata humorosnak szánt kifejezés a nőkre. (Vö: asszonyszemély, fehércseléd, némber.)
– régi
  Az egyik ablak kinyílik, s valami fehérszemély kihajol rajta, s a portörülgető ruhát kirázza.
– Jókai Mór

szemfedő
  fehér szemfedő
  1. A halott arcára borított tiszta fehér →lepel.
  Ott feküdt a rémes fekete láda, fehér szemfedő lógott ki az oldalán, rajta arany betűk a halott nevével.
– J.Carasoni
  2. A havas táj metaforája, költői kép.
– irodalmi
  A vastag hólepel, mint fehér szemfedő messze úgy terül el beborítva mindent fagyos leplével.
– Ady Endre, próza, 1901

szén
  fehér szén
  Víz: vagyis a vízerőmű, vízenergia.
– zsurnalizmus

szikla
  Dover fehér sziklái
  A Brit-sziget doveri-szorosi partját szegélyező fehér mészkőfal.
(The White Cliffs of Dover)
  Dover fehér sziklái Anglia tradicionális kapuja, a szigetország itt van a legközelebb a kontinentális Európához. A csatorna itt a legkeskenyebb, a part túloldalán álló francia kikötőváros, Calais, csupán 34 km-re van Dovertől.
– Markó Beáta

szósz » mártás


tartalom
  fehértartalom
  Színelméleti és fotótechnikai fogalom.
Színkeverésnél a fehér összetevő aránya. A másik kettő a fekete- és a színtartalom: összegük 100%. (A színtartalom mindig tiszta színt jelent!)
– szaknyelvi

tea
  fehér tea
  Minimálisan feldolgozott, csak szárított tea.
Alapanyaga a teabimbó, a teaszüret csak az év két napján lehetséges. Régen a fehér tea fogyasztása csak a császárok kiváltsága volt.
Egyike a hat kínai teatípusnak. Terebess szerint a fehér tea (baicha) nálunk szinte egyáltalán nem ismert teafajta. A Kínában is különlegességszámba menő tea a Song-kor (10-13.század) óta ismert.
  A teafajtákat, több szempont szerint lehet osztályozni. A tealevelek utómunkálatainak figyelembevétele alapján, hat nagy típust lehet meghatározni: zöld tea (lücha), vörös tea (hongcha), fekete sárkány tea (azúr tea) (wulongcha, qingcha), fehér tea (baicha), sárga tea (huangcha) és fekete tea (heicha). Ezeket az alaptípusokat további osztályokra lehet bontani termőterületük és minőségük alapján.
– Terebess.hu

tégla
  fehér tégla
  Mészhomoktégla, szürkésfehér falburkoló tégla.

telefon
  fehér telefonos filmek
  A 1930-40-es években forgatott habkönnyű, szentimentális, humoros, „piacorientált” filmek. A kifejezés az olasz filmekkel kapcsolatban terjedt el, de Magyarországon is készültek ilyenek, pl. a Meseautó (rend. Gaál Béla, 1934)

telepes
  fehér telepesek
  A fehér telepesek más földrészek (Afrika, Amerika) gyarmatosításában vettek részt. A 'fehér' jelző az őslakosság sötétebb bőrszínétől különbözteti meg a jövevényeket.
  Az első észak-amerikai fehér telepesek Angliából érkeztek.
  A brit kormány ezután a területet egyesíteni akarta Dél-Afrikával, de az itt élő fehér telepesek elutasították a kezdeményezést.

tellúr
  fehértellúrérc
  A szilvanit ásvány magyar neve. Arany-ezüst tellurid, írásércnek is nevezik.
– szaknyelvi

templom
  Fehérek temploma
  Vác. Eredetileg a domonkos rendhez, a „fehér barátokhoz” tartozott, innen kapta a nevét.

terror
  fehérterror, fehérterrorista
  Forradalmak megtorlása, a korábbi rend visszaállítása.
  A fehér szín ellenforradalmi jelentése a francia forradalom idejére nyúlik vissza, akkor alakult ki a fehér-vörös ellentétpár.
A Bourbon-ház liliomos fehér zászlaja jelképezte az ellenforradalmat, a jakobinusok radikális szárnyának vörös zászlaja pedig a forradalom továbbvitelének szándékát jelezte. Franciaországban 1815-ben tombolt fehérterror.
– Wikipedia
  [A fehérterror] Magyarországon kb. az 1919 augusztusa és 1921 decembere közötti időszakra használt elnevezés. A kegyetlenkedéseket, gyilkosságokat különítményesek követték el az 1919 március-július közötti kommunista Tanácsköztársaság vezetői és támogatói vagy szimpatizánsai, a →vörösterror alatt elkövetett véres atrocitások résztvevői, baloldali értelmiségiek illetve a berendezkedő Horthy-rendszerrel szemben állók ellen.
– Wikipedia
  A vörös terrorra válaszoló fehérterroristák megfékezése és a közbiztonság javítása terén Teleki már jobb eredményeket mutathatott fel, ...
– Rubicon

testvér » pálosok

tinta
  fehér tinta, fehértinta
  1. Fehér színű tinta retusáláshoz, grafikához, speciális nyomtatáshoz.
  2. Fehérbor.
– szleng

tojás
  tojásfehérje
  A tojás →sárgájától elkülönített áttetsző, folyós része, annak
tápanyag raktára.

törés
  fehértörés
  A savszegény boroknál fordulhat elő, ilyenkor a borban lévő vas kicsapódik, és piszkosfehér, púderszerű csapadék formájában rontja a bort.
– szaknyelvi

törpe
  fehér törpe
  Csillag, a csillagfejlődés végső stádiumában.


ugor
  fehér ugorok
  Általában: a népcsoport egyik ága, a nép elitje.
Részletesebben lásd: fehér magyarok.

úszik, úszó
  fehérben úszik, fehérben úszó
  ... már vakító fehérben úszik a Nyerges meg a Beseg közötti égdarab
– Patak Mária, litera.hu
  Minden fehérben úszik, a padló, a falak, a pódiumok.
– A Porsche múzeum leírása
  Fehérben úszó gyerekszoba minimalista stílussal, mégis otthonosan
– lakberendezési cikk

üveg
  fehér üveg
  1. Nem színezett üveg. A normál, közönséges üveg az alapanyagok vastartalma miatt kissé zöldes, ami csak nagyobb üvegvastagság esetén látható.
Fehér üveget elsősorban nem romlandó élelmiszerek és anyagok csomagolásához, míg a színes (→sötétzöld, →barna) üveget a termékek fénytől való óvása céljából használják.
A szelektív hulladékgyűjtésben külön választjuk a fehér és a színes üveget, ez az újbóli felhasználás miatt fontos.
  2. Dekoratív üveganyagok: belsőépítészetben, iparművészetben használt üvegfajták, de ezek sem színezettek csak a speciális felületkezelés miatt fehérek. A felületkezelés során különleges mintákat, textúrákat lehet kialakítani.
– Fehér katedrál üveg: nem átlátszó, csak áttetsző.
A mintákat hengerrel nyomják az olvadt üvegbe. Van sárga, barna-bronz vagy más színű katedrál üveg is, a színt színezőanyaggal (pl. fémsókkal) állítják elő.
– Homokfúvott üveg: Szórópisztollyal nagysebességű homok-szemcsékkel ütköztetik az üveget. A felülete matt, átlátszatlan, fehér.
– Savmaratott üveg: (a képen) a sav hatására az üveg felületén kristályok képződnek, melyek az üvegre nem tapadnak rá, csupán az alattuk lévő üvegfelületet védik a sav további oldóhatása ellen. Szemcsés, fényt szóró felületet keletkezik, ez az ún. selyemhomályos üveg.
– uvegesmunka.hu


vakító -
  vakító fehér
  A legfehérebb fehér. Vakító fehér fogak, tisztára mosott ruha (főleg reklámokban); vakító fehér bőr, arc (régies, amikor még a fehér bőr volt az ideál.) Egyéb: vakító fehér hó, fény stb.
– gyakori szókapcsolat
  Vakító fehér arc, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, ...
– Mikszáth Kálmán
  Azon az éjjelen nemigen aludt a téns úr. Egyszer az angyalokat látta, akik kövérkés testükkel az aranyos csíkban hemperegnek a ház falán, majd meg vakító fehérség borult a szemére.
– Krúdy Gyula
  | Színnévként: vakító- (árnyalatjelző) |

vár
  fehérvár
  Városnevekben a fehér jelző a fővárost, királyi vagy egyházi központot jelentette.
– Székesfehérvár: a középkori Magyar Királyság egyik központja, királyi székhely, koronázóváros.
– Gyulafehérvár: Erdély történelmi fővárosa, az erdélyi érsekség székhelye.
– Nándorfehérvár: a mai Belgrád, Szerbia fővárosa (Belgrád jelentése: fehérvár)

vas
  fehérvas, fehérvasérc
  Fehérvas: kis szilícium tartalmú, a szén karbidként van jelen, törete fehér. Mangán és foszfor tartalmát az acélgyártás módjához alakítják. Hevítés hatására a cementit vasra és temper szénre bomlik: ezt a hőkezelést nevezik temperálásnak.
– szaknyelvi
  *
Fehérvasérc: Sziderit, vaspát.

vasárnap
  fehérvasárnap
  A húsvét után következő vasárnap, a katolikus egyházban a húsvéti ünnepkör lezárása (latin nevén Dominica in albis).
A 'fehérvasárnap' elnevezés arra utal, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek* ezen a napon, azaz a szent szombatot követő nyolcadik napon vehették le fehér ruhájukat, amelyet egy héten át viseltek.
A magyar parasztság e naphoz fűződő szokásai részben a korai keresztény szokásra utalnak.
E napon tartották az ún. lánysétákat, a talpig fehérbe öltözött lányok (képen) végigjárták a falut, minden templomot érintettek, és a hívek csatlakoztak a menetükhöz.
Némely vidéken fehérvasárnapi szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment fiatal nők fehér menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
– katekumen: a keresztségre, ill. a keresztény beavatás szentségeire készülő felnőtt.
– csaladiskola.hu

vér
  fehérvérű, fehérvérűség
  Leukémia: a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése.

vérsejt
  fehérvérsejt
  Az immunrendszer sejtjei, az idegen anyagok ártalmatlanná tételére szolgál.

vértanú
  fehér vértanú
  „Vértelen” vértanú, aki természetes halált hal. Sokat szenved hitéért, börtönbe zárják, de nem ölik meg (pl. Mindszenty József).
  *
Mindszenty – A fehér vértanú, dokumentumfilm, 2010.

viselet
  fehér viselet
  Paraszti viselet, festetlen, nyersfehér vászonból készült, női és férfi ruhadarabok. Vászoning, -nadrág, -gatya, -pendely, -szoknya.


zafír
  fehérzafír
  Fehérzafír vagy leukozafír, színtelen korund. A korund a gyémánt után a legkeményebb ásvány. A vörös korund neve rubin, a többi színt zafírnak nevezik.

zaj
  fehérzaj
  A hangtechnikában használatos fogalom: véletlenszerű zaj, amire igaz az, hogy a teljes vizsgált frekvenciatartományban (emberi érzékelő esetén 20 Hz - 20 kHz) a hangnyomásszintje állandó. Egyenletes zaj.
– szaknyelvi

zászló
  fehér zászló
  1. Kitűzi a fehér zászlót: beismeri a vereséget, leteszi a fegyvert, megadja magát a szabad elvonulás reményében. A békekövet viszi magával.
  2. A Forma1 pályán lassan haladó járműre figyelmeztet.

zokni
  fehérzoknis
  Izléstelenül öltözködő, rossz modorú, műveletlen férfi attribútuma: fehér zokni, →lila zakó, makkos cipő.
  Látom, egy fehérzoknis-lilazakós amway ügynök lendületével próbálkozol az átnevelésemmel, ...
– fórum
  Szeretném hinni, hogy V.-ék zsarolására a fehérzoknis, aranyláncos nehézfiúk ráfáznak.
– cikk


Megjegyzések »

Nem kereskedelmi oldal    |   Non-commercial website
Tartalom (Site map)  |  Magamról  |  Jogi nyilatkozat  |  Email  | 
Utolsó tartalmi frissítés: 2018.4.